Katschberben, 1.750 méter tengerszint feletti magasságban, a hegyoldalban fekvő apartmanház. A több, egymás melletti épületből álló Aigner apartmanház jól felszerelt, felújított, 2-8 fős apartmanokat kínál vendégeinek. Az apartmanok egy része a Feng Shui elvei szerint van berendezve. Az itt eltöltött üdülés alatt nincs szükség autóra, az apartmanház közvetlenül a nyári túraútvonalak és a téli sípályák mellett fekszik, a Katschberghöhén lévő éttermek, bárok, boltok pedig gyalog is könnyen elérhetők.
Szolgáltatások: társalgó, szauna, télikert, sítároló, parkoló, pékáru házhozszállítás (€).
Távolság Budapesttől: kb. 535 km
Hasznos információk:
Az apartmanház közvetlenül a Tschaneck sípálya mellett található, akár a ház ajtajában felcsatolhatunk. Heti több alkalommal kivilágított pályákon esti sízésre és szánkózásra is van lehetőség. A sífutópálya mindössze 600 méterre van.
2 fős stúdiók: egy légterű, kb. 16 m2 alapterületű, szépen berendezett, erkélyes apartmanok.
Felszereltség: nappali két főnek ággyá nyitható kanapéval, konyhasarok (elektromos tűzhely, sütő, hűtőszekrény, mikrohullámú sütő, kávéfőző, vízforraló, edények), étkezőasztal, fürdőszoba (zuhanyzó, wc), tv, rádió.
2-4 fős apartmanok: két légterű, kb. 35 m2 alapterületű, szépen berendezett, erkélyes apartmanok.
Felszereltség: hálószoba duplaággyal vagy emeletes ággyal, nappali két főnek ággyá nyitható kanapéval, konyhasarok (elektromos tűzhely, sütő, hűtőszekrény, mikrohullámú sütő, kávéfőző, vízforraló, edények), étkezőasztal, fürdőszoba (zuhanyzó, wc), tv, rádió.
4-6 fős apartmanok: három légterű, kb. 50 m2 alapterületű, szépen berendezett, erkélyes apartmanok.
Felszereltség: kettő kétágyas hálószoba, nappali két főnek ággyá nyitható kanapéval, konyhasarok (elektromos tűzhely, sütő, hűtőszekrény, mikrohullámú sütő, kávéfőző, vízforraló, edények), étkezőasztal, fürdőszoba (zuhanyzó, wc), tv, rádió.
7-8 fős apartmanok: három-négy légterű, kb. 50 m2 alapterületű, szépen berendezett, erkélyes apartmanok.
Felszereltség: két-három hálószoba, nappali két főnek ággyá nyitható kanapéval, konyhasarok (elektromos tűzhely, sütő, hűtőszekrény, mikrohullámú sütő, kávéfőző, vízforraló, edények), étkezőasztal, fürdőszoba (zuhanyzó, wc), tv, rádió.
önellátás.
Ha szeretné lefoglalni ezt a szállás, a szabad helyekről érdeklődjön munkatársainknál, majd konkrét megrendelési szándék esetén töltse ki megrendelőlapunkat és küldje el nekünk.
Korábban is foglalt nálunk? Kedvezmények törzsutasainknak.
Eurós áraink garantáltak, forintos áraink az árfolyam változásnak megfelelően változhatnak. Az árfolyamváltozás későbbi negatív hatásainak elkerülése érdekében javasoljuk az euróban, vagy az egy összegben forintban történő fizetést.
Ajánlatainknál látható képek minden esetben az adott szálláson készültek, azonban csak mintaként szolgálnak. Partnereink fenntartják maguknak a változtatás jogát (árak, szolgáltatások, akciók stb.), melyeket honlapunkon igyekszünk a lehető leggyorsabban lekövetni, hogy Utasainkat a lehető legpontosabban tájékoztassuk. E változtatásokból adódó esetleges félreértésekért, kellemetlenségekért irodánk felelősséget nem vállal.
Ausztria, Salzburger Land, Lungau, Katschberg, Aigner apartmanház
Ausztria interaktív térkép: szállás, programok, látnivalók, sípályák...
Útikönyvek és térképek kedvezményes áron!
Ajándékozzon utazást szeretteinek,
vásároljon ajándékutalványt!
Figyelj minket a Facebookon is!
Béreljen kedvezményes sífelszerelést!
Akár 25% kedvezmény!
Társoldalaink