St. Georgen ob Murau szélén, a főúttól kb. 1 kilométerre, 930 méter magasságban található a Kaindorf panzió. A nyugodt környezetben fekvő, két, egymástól mindössze 100 méterre lévő épületből álló, családi vezetésű szálláson szobák és apartmanok is foglalhatók. Az erdőszéli épületek mellett egy farm is van, ahol a gyermekek megismerkedhetnek a háziállatokkal és pónilovaglásra is van lehetőség.
Szolgáltatások: reggeliző, kert, kerti grill, játszótér, külső medence, tekepálya, asztalitenisz, kerékpárkölcsönzés, parkoló.
Távolság Budapesttől: kb. 460 km
Hasznos információk:
A ház kertjében egy kis medence, játékok és grillező várja a vendégeket. A ház mellől hegyi túraútvonalak is indulnak, könnyű egyórás sétával a tulajdonos család nyáron üzemelő hegyi hüttéje is elérhető. A közeli tóban horgászni is lehet.
Kreischberg-Murau síterepe autóval 7 perc alatt elérhető. A ház melletti domboldalon lehet szánkózni, a kertben pedig hógolyózni és hóembert építeni.
2 fős szobák: duplaágyas, nem pótágyazható, szépen berendezett, erkélyes szobák a főépületben.
Felszereltség: fürdőszoba (zuhanyzó, wc), műholdas tv, rádió.
2-4 fős szobák: duplaágyas, két gyermeknek pótágyazható, szépen berendezett szobák a főépületben.
Felszereltség: duplaágy, emeletes ágy, fürdőszoba (zuhanyzó, wc), műholdas tv, rádió.
2-4 fős apartman: két légterű, szépen berendezett apartman a főépületben.
Felszereltség: hálószoba duplaággyal és egy válaszfallal elválasztott emeletes ággyal, nappali, konyhapult (tűzhely, hűtőszekrény, edények), étkezőasztal, fürdőszoba (zuhanyzó, wc), műholdas tv.
4-6 fős apartmanok: három légterű, szépen berendezett, erkélyes apartmanok a melléképületben.
Felszereltség: előszoba, két duplaágyas hálószoba, nappali két főnek ággyá nyitható kanapéval, fürdőszoba (zuhanyzó, wc), konyhapult (tűzhely, hűtőszekrény, edények), étkezőasztal, műholdas tv.
önellátás vagy büfé reggeli.
SZOBA ÁRAK:
Az ár tartalmazza:
Az ár nem tartalmazza:
| Időszak | 2 fős szoba / fő/ éj | 2-4 fős szoba / fő/ éj |
||||
| 2012-05-01 - 2012-11-30 min. 3 éj |
|
| 2012-12-01 - 2013-04-30 min. 3 éj |
|
|
A Kaindorf panzió min. 3 éjre foglalható.
Felárak, hozzárendelhető szolgáltatások:
Kedvezmények:
APARTMAN ÁRAK:
Az ár tartalmazza:
Az ár nem tartalmazza:
| Időszak | 2-4 fős apartman 2 főig / apt./ éj | 2-4 fős apartman 3 főig / apt./ éj | 2-4 fős apartman 4 főig / apt./ éj |
||||||
| 2012-05-01 - 2012-11-30 min. 3 éj |
|
|
| 2012-12-01 - 2013-04-30 min. 3 éj |
|
|
|
| Időszak | 4-6 fős apartman 4 főig / apt./ éj | 4-6 fős apartman 5 főig / apt./ éj | 4-6 fős apartman 6 főig / apt./ éj |
||||||
| 2012-05-01 - 2012-11-30 min. 3 éj |
|
|
| ||||||
| 2012-12-01 - 2013-04-30 min. 3 éj |
|
|
|
A Kaindorf panzió min. 3 éjre foglalható.
Felárak, hozzárendelhető szolgáltatások:
Ha szeretné lefoglalni ezt a szállás, a szabad helyekről érdeklődjön munkatársainknál, majd konkrét megrendelési szándék esetén töltse ki megrendelőlapunkat és küldje el nekünk.
Korábban is foglalt nálunk? Kedvezmények törzsutasainknak.
Eurós áraink garantáltak, forintos áraink az árfolyam változásnak megfelelően változhatnak. Az árfolyamváltozás későbbi negatív hatásainak elkerülése érdekében javasoljuk az euróban, vagy az egy összegben forintban történő fizetést.
Ajánlatainknál látható képek minden esetben az adott szálláson készültek, azonban csak mintaként szolgálnak. Partnereink fenntartják maguknak a változtatás jogát (árak, szolgáltatások, akciók stb.), melyeket honlapunkon igyekszünk a lehető leggyorsabban lekövetni, hogy Utasainkat a lehető legpontosabban tájékoztassuk. E változtatásokból adódó esetleges félreértésekért, kellemetlenségekért irodánk felelősséget nem vállal.
Ausztria, Stájerország, Murau, St. Georgen ob Murau, Kaindorf panzió
Ausztria interaktív térkép: szállás, programok, látnivalók, sípályák...
Útikönyvek és térképek kedvezményes áron!
Ajándékozzon utazást szeretteinek,
vásároljon ajándékutalványt!
Figyelj minket a Facebookon is!
Béreljen kedvezményes sífelszerelést!
Akár 25% kedvezmény!
Társoldalaink