A Hotel Lindwurm (korábbi nevén Hotel Lebzelter) Bad Goisernben, jól megközelíthető helyen, a főút mellett, a város központjától mindössze egy kilométerre, a hallstatti tótól pedig 3 kilométerre található. A felújított, 40 szobás hotel egész évben szép környezetben várja a pihenni vágyókat. Új berendezést kapott, erkélyes szobáiból gyönyörű kilátás tárul a környező hegyoldalakra. A Hotel Lindwurm étterme is megújult, a belső vendégtér mellett nyáron a hangulatos kerthelyiségben is üldögélhetünk. A wellness részlegen szauna és pezsgőfürdő áll a vendégek rendelkezésére.
Szolgáltatások: recepció, étkező, a la carte étterem, bár, társalgó, lift, terasz, szauna, gőzfürdő, masszázs (€), WiFi internet, csomagszoba, sítároló, szánkó- és kerékpárkölcsönző (€), parkoló.
Távolság Budapesttől: kb. 540 km
Hasznos információk:
- háziállat vihető (15 Euro/nap)
- babaágy ingyen kérhető
- szálláselfoglalás az érkezés napján télen 16 órától, nyáron 14 órától lehetséges, elutazáskor télen 10 óráig, nyáron 11 óráig kell elhagyni a szobákat
Nyári információk
Nyáron a hallstatti tavon hajókázhatunk, evezhetünk, búvárkodhatunk, vagy akár fürödhetünk is benne, bár elég hideg a vize. Számos útvonalon indulhatunk a látnivalókban gazdag környék felfedezésére. A hotel vendégei kedvezményesen válthatnak belépőt a bad goiserni strandra.
Téli információk
Az ingyenes síbusz a hoteltől kb. 80 méterre áll meg, mellyel Krippenstein és Dachstein West sípályáihoz juthatunk el.
Síterepek:
Szobák: Hotel Lindwurm
1 fős szobák: egyágyas, szépen berendezett, nemdohányzó, erkélyes szobák.
Felszereltség: fürdőszoba (zuhanyzó/kád, wc), műholdas tv, rádió, íróasztal.
2-3 fős standard szobák: duplaágyas, egy fő részére pótágyazható, kb. 22 m2-es, szépen berendezett, nemdohányzó, utcára vagy kertre néző, erkélyes szobák.
Felszereltség: fürdőszoba (zuhanyzó/kád, wc), műholdas tv, rádió, íróasztal.
2-3 fős komfort szobák: duplaágyas, egy fő részére pótágyazható, kb. 27 m2-es, szépen berendezett, nemdohányzó, kertre néző, erkélyes szobák.
Felszereltség: fürdőszoba (zuhanyzó/kád, wc), műholdas tv, rádió, íróasztal.
4 fős két légterű szobák: két duplaágyas hálószobából álló, két felnőtt és két gyermek (14 éves korig) részére foglalható, kb. 30 m2-es, szépen berendezett, nemdohányzó, utcára vagy kertre néző, erkélyes szobák.
Felszereltség: fürdőszoba (zuhanyzó/kád, wc), műholdas tv, rádió, íróasztal.
Étkezés:
Nyáron: büfé reggeli. 3 fogásos menüválasztásos vacsora irodánkban előfizethető: 15 Euro/fő/éj.
Télen: büfé reggeli, ebédcsomag, 3 fogásos menüválasztásos vacsora salátabüfével, vacsorához egy pohár víz, csapolt sör vagy folyó bor.
Árak: Hotel Lindwurm
Egyéb információk:
Korábban is foglalt nálunk? Kedvezmények törzsutasainknak.
Eurós áraink garantáltak, forintos áraink az árfolyam változásnak megfelelően változhatnak. Az árfolyamváltozás későbbi negatív hatásainak elkerülése érdekében javasoljuk az euróban, vagy az egy összegben forintban történő fizetést.
Ajánlatainknál látható képek minden esetben az adott szálláson készültek, azonban csak mintaként szolgálnak. Partnereink fenntartják maguknak a változtatás jogát (árak, szolgáltatások, akciók stb.), melyeket honlapunkon igyekszünk a lehető leggyorsabban lekövetni, hogy Utasainkat a lehető legpontosabban tájékoztassuk. E változtatásokból adódó esetleges félreértésekért, kellemetlenségekért irodánk felelősséget nem vállal.
Ausztria, Felső-Ausztria, Salzkammergut, Bad Goisern, Hotel Lebzelter, Hotel Lindwurm
Az ajánlat kinyomtatásához kérjük
kattintson ide!